Debrecen története

A honfoglalás előtt a területen több különböző népcsoport élt. Az ókortól kezdve számos népcsoport (vandálok, gótok, szarmaták, gepidák, avarok) telepedett le hosszabb-rövidebb időre a mai Debrecen területén.

Írott forrásban elsőként 1235-ben tűnik fel Debrecen neve, mégpedig a Váradi Regestrumként ismert ítéletgyűjteményben, ekkor még „Debrezun” alakban (a név feltehető forrása egy török (kipcsak) *Tébrésün ~ *Débrésün, jelentése: mozogjon, éljen. Szláv származtatásai nem elfogadhatóak.) A három falu (Boldogasszonyfalva, Szentlászlófalva és Debreczun) egyesülésével létrejött település a tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek, rövid idő alatt az ország leggazdagabb, így egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően. A mezővárosi kiváltságokat Nagy Lajos adományozta Debrecennek 1361-ben, ekkortól rendelkeztek az itt élők a szabad bíró- és tanácsválasztás jogával. 1450 és 1507 között a Hunyadi család birtoka volt.

A 15. század elejétől a város számos újabb kiváltságot nyert el az uralkodótól illetve földesurától. Legfontosabbak ezek közül talán a vásárok tartását engedélyező kiváltságlevelek, hiszen a következő évszázadokban a kereskedelem, a vásárok biztosították a város gazdagságát, folyamatos fejlődését. A török hódoltság, az ország három részre szakadása sem jelentett végzetes csapást a városra nézve, sőt a 17. században Debrecen gazdagsága és jelentősége tovább nőtt, elsősorban a fellendülő marhakereskedelemnek köszönhetően. Debrecen az Alföldet Erdéllyel és a Felvidékkel összekötő kereskedelmi utak mentén feküdt, emellett a város kereskedői a legjelentősebb német piacokra szállították portékáikat, szarvasmarhákat, lovakat, búzát és bort.

 
Szent Anna templom (ép.1721-1746)
Középen a Nagytemplom látható, mögötte a Református Kollégium. Tőlük balra hátul a Déri Múzeum. A kép előterében a Kossuth tér található, jobboldalán a város egyetlen villamosvonala halad el.Debrecen gyakran került nehéz helyzetbe földrajzi helyzete miatt és azért is, mert nem rendelkezett várral vagy városfallal, és csak a városatyák diplomáciai lavírozása menthette meg. A városnak hol a terjeszkedő törököket, hol az osztrákokat, hol Rákóczit támogatva sikerült fennmaradnia. Talán ez is hozzájárult a polgárok nyitott gondolkodásához, ami előkészítette az utat a reformáció számára. A gazdag kereskedőváros polgársága körében hamar visszhangra találtak a kálvini reformáció tanai, és lehetőségeiket kihasználva a korszakban szinte egyedülállóan fejlett iskolahálózat kiépítését kezdték meg. Ekkoriban alakult ki a cívis mentalitás, amiben a református vallás morális értékrendje egyesült az itt élők pragmatikusan puritán életfelfogásával. A 16. század közepén már a város teljes lakossága protestáns. Így nyerte el a város a „kálvinista Róma” nevet.

A város gazdasági és kulturális jelentőségét is elismerve adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi rangot 1693-ban. 1715-ben pedig visszatért a városba a katolikus egyház, és a várostól kapott telken a piarista szerzetesek felépítették a mai Szent Anna székesegyházat. Ebben az időben a város már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központ. Református Kollégiumában (a mai egyetem elődje) későbbi tudósok és költők tanulnak.

A város gyorsan fejlődött, de konzervatizmusát mindig megtartotta. A történelem úgy hozta, hogy az utóbbi két évszázadban kétszer is meghatározó szerepet játszhatott Magyarország történetében. Először 1849 januárjában lett az ország fővárosa, és vált - Kossuth szavaival élve - a „magyar szabadság őrvárosává”, amikor a forradalmi kormány Pest-Budáról ide menekült. 1849 áprilisában Kossuth a debreceni Református Kollégium oratóriumában mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. Debrecen tanúja volt a szabadságharc bukásának is: a döntő csata, melyben a Habsburg-párti orosz sereg legyőzte a magyar honvédséget, a város nyugati részén zajlott.

A szabadságharc után Debrecen lassan újra virágzásnak indult. 1857-ben elérte a vasútvonal, amely összeköti a mai Budapesttel, majd hamarosan vasúti gócponttá vált. Új iskolák, kórházak, gyárak, malmok épültek, bankok és biztosítótársaságok telepedtek meg a városban. Magasabb épületek, villák épültek, parkokat alakítottak ki, így a város Budapest után másodikként maga mögött hagyta a kisvárosias külsőt. 1884-ben az országban elsőként elindult az ún. gőzvontatású városi közúti vasút (helyét 1911-ben a villamos vette át, mely a mai napig nagyrészt a régi gőzvasút nyomvonalán halad).

 
Belváros
BelvárosAz I. világháború után, amikor Magyarországtól elcsatolták Erdélyt, Debrecen újra határközeli várossá vált. A gazdasági válságból a turizmus nyújtott kiutat. A Nagyerdőben kikapcsolódási és sportolási lehetőséget nyújtó épületek épültek, köztük fedett uszoda és az ország első stadionja. A városhoz tartozó Hortobágyi Nemzeti Park turistalátványossággá vált.

A II. világháború alatt Debrecen hatalmas veszteségeket szenvedett, az épületek fele elpusztult, további 20%-uk megrongálódott. 1944 után megkezdődik az újjáépítés, és Debrecen egy időre másodszor is az ország fővárosa lett, amikor itt ülésezett az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és száz napig itt tevékenykedett az Ideiglenes Nemzeti Kormány is. A polgárok nekiláttak a város újjáépítésének, azonban a háború előtti állapotok teljes visszaállítását az új rendszer nem tette lehetővé. Az államosítások során a város területének felét elvesztette, ezeket újonnan kialakított községekhez csatolták, ezenkívül Debrecen a Hortobágy feletti rendelkezési jogát is elveszítette. Bár az újonnan épült lakótelepek megváltoztatták a város arculatát, de otthont teremtettek azoknak, akiknek háza elpusztult a háborúban.

Napjainkban Debrecen Kelet-Magyarország legnagyobb városa, ezenkívül az ország egyik fontos kulturális, kereskedelmi, vasúti, építészeti központja.
 
A város címere a Kossuth-téren1989-ben Debrecen megyei város az 1693. április 11-én kiállított királyi oklevél alapján, a történelmi örökség szellemében fogadta el az alábbiakban leírt címerképet.

"Egyenesen fennálló égszínkék hadipajzs, alján három csúcsú halomból képzett zöld mező közepén zöld lombkoronájú pálmafa emelkedik. Alatta fehér színű gyapjas bárány áll, három lábával két nyitott könyvön, felemelt és kissé behajlított jobb első lábával aranyszínű kereszt rúdját tartja, a kereszten lecsüngő és szétterjesztett fehér kereszttel hímzett veres lobogó. A bárány egész testének súlyával a pajzs jobb oldala felé fordul és lép. A pajzs tetején nyílt sisak felett a koronán kiterjesztett szárnyú, mellén zöld borostyán koszorút viselő felemelt fejű és kitátott szájú főnix madár, mely a koronából felcsapó lángoknál magát perzseli. A sisak felső részéről egyik oldalon veres és fehér, a másik oldalon arany és kék színű címerrojtok futnak le szorosan a sisakhoz, illetve a pajzshoz simulva. A főnix madár feje felett tündöklő napot ábrázolnak."